Írásaim egy jelentős hányada szorosan kötődik a képzőművészethez. Kiállítás megnyitókon, napilapokban, folyóiratokban jelentek meg. Került belőlük néhány művészbarátok katalógusába is. Ezekből válogatok, mert általuk a nagyon tisztelt és szeretett alkotókat is bemutathatom. Alábbi írásom Rácz György képzőművész emléke előtt tiszteleg. Megjelent a Szókimondó 2010, júliusi számában:
„Rácz György barátai”
címmel nyílt kiállítás a hajdúszoboszlói Kovács Máté Művelődési Központ Galériájában 2010. június 26-án, szombaton. P. Szabó Ernő művészettörténész méltatta az immár 2 éve eltávozott művész hagyatékát. Azon „szellemi hagyatékot” is, melyet most barátai, pályatársai visznek tovább. Ki így, ki úgy; különböző stílusok, technikák, kifejezésmódok felhasználásával. Ezt a kiegészülést-kiegészítést hangsúlyozza átgondoltságával a kiállított képzőművészeti alkotások térbe helyezése, a kiállítás megkomponáltsága.
A kiállítótérbe lépve s jobbra tekintve a szerves magyar kultúra jelképrendszere kel életre színskálájában is gazdag, szépséges alkotásokban (Horváth István, Szabó Antónia, Sulyok Géza, Makoldi Sándor művein illetve a Horváth Balázs- Budaházy Éva készítette Rácz György emlékasztal kövein, kavicsain). Tekintetünket Győri László szobrászművész alkotásai vezetik tovább. Életfája, térbe átírt rovásjelei még visszatekintenek az előző fal kőberótt imáira, de végletekig letisztult formáival át is ívelnek a túloldal modern, posztmodern alkotásaihoz. Szabó László – immár „klasszikus modern” – térplasztikái után a szemközti falat szinte uralja Makláry Kálmán nagyméretű festménye, melyet két oldalt Joseph Kadar konstruktivista képfelületei karolnak át. Rájuk köszön „fogadjistent” többek között Joláthy Attila vagy Torok Sándor alkotása. A kiállító teret összekötő fal közepén üde színfoltként jelenik meg impressziójával Cs. Uhrin Tibor, s néhány szép grafikai munka is. A hosszú fal két „szélén” pedig ráhangolódni hív „varázsművészetével” Pikó Sándor, David Beeri, s egészen más technikával, de hasonló hangoltsággal László János. Mindezen erőteljes hatásokat Agárdi Lajos, Horváth János, Karlovics Tibor, Láng Eszter, Nagy Sándor, Sz. Kovács Géza, Zálogh Sándor művei segítenek harmonizálni. Változatosan szép ez a kiállítás, melynek legfőbb jellemzője, hogy törekvésében valamennyi mű humánus, életigenlő, értéktisztelő szemléletű. Ettől az alapállástól vált ez – az egyébként rendkívül összetett arculatú kiállítás – egységessé. Tüzet lobbant a látogatóban; tüzet, mely nem elsősorban az emlékezés rezignált mécsfénye. Sokkal inkább a Lendület, a Lobogás, az Élet… Felfokozott hangulatok, feszülő energiák, kiteljesedésre érett érzések; szellemi tunyaság helyett lángolás és élet. Ahogy ez illik is Rácz György emlékéhez.
Kedves Gyuri! Ott a túlparton -„Túl a vizen…”- persze másként van minden. Nem űz a festőállvány elé a megfejthetetlen, a csupán csak sejthető, de fél arcát mindig eltakaró Élet-titok. A dolgok átláthatóbbak, értelmesebbek, s mégis-mégis fájdalmasabbak. Szutyokba fulladt világunk segítségért kiállt. Halljátok ti is, ott a túlparton. És ez természetesen fáj. Csontos, csupa ideg ujjaid feloldódtak az asztrál-fényben; lelked, az angyal azonban sír miattunk. Tudjuk ezt. … Ahogy sok mindent láttak és tudtak az ősök is, ha feltekintettek a magasságba, s mondották:
„ Égen menő szép madár.
De nem madár, szárnyas angyal.
Szárnya alatt szent ótár,
Szent ótárba igaz hit,
Igaz hitbe Boldogasszony,
Igaz hitű Boldogasszony, nyiss Ajtót!”
Mi is az ajtó előtt állunk, „s zörgetünk”. Ki így, ki úgy. Ki modernül, ki ósdin! Ti türelmesebbek vagytok már nálunk, s elnézitek nekünk ügyetlenkedéseinket. Elnézitek azt is, amit mi itt egymásnak elnézni alig-alig tudunk. De tanuljuk; s igyekszünk. …
…Néhány napja meghasadt a föld Somogybabodon. Az óriási méretű esőzések miatt hatalmas, néhol 8-10 méter mély kráter szeli ketté a korábban sima talajt. Nézem a neten, s nem lehet nem látnom magam előtt Rácz György különleges szobor-képeit is. A szakadásokat, a hasítékokat, az árkokat világunk testén. Gyuri „megpántolta” ezeket. Gerendákkal, vaslapokkal, szögekkel állította meg a további szakadást. Aki elmegy a Bocskai utcai emlékházba, döbbenetes élményben lehet része. Rácz György munkái élnek! Nem csak a falon, lét-valóságunkban is. De így éltek már több évtizeddel ezelőtt is. Legfeljebb nem mindenki figyelt rá. De Ő már akkor is tudta… 1998 márciusában, a Debreceni VII. Tavaszi Tárlaton (Bényi Árpád, Kassai Imre s Makoldi Sándor mellett) ő is díjazott lett. Visszaidézve az akkor írt (Hajdú-Bihari Napló) cikkemet, ezt olvasom: „Rácz György…Mesterművein mindent robbanásig feszít a koncentrált erő, mely a képek kivételesen egységes szerkesztettségéből fakad… Itt vagyunk most: az anyag szinte kínzó fájdalommal készül szétvetni önmagát… És hová tartunk?” Nos, ilyen kérdések átgondolására ösztönzött Gyuri művészete mióta 1976-ban, egy poros-meleg nyári nap leültetett a szoboszlói fürdő alkalmazottjának tornácára… Aztán néha együtt hallgattuk „Kareszt” (Bodó Károly festőművész; Mata János alkotókör), és sok-sok évvel később önálló kiállítást rendezhettem Rácz György munkáiból Debrecenben. Öröm volt és tanulság. Hisz általa másokhoz is eljuttathatóvá lett a kérdés: „Ember! Tudod-e, hová tartasz?”
A most kiállítók közül mindenkinek megvan a sajátos Rácz György-emléke. Vannak, kik szinte gyerekként élvezhették segítő-iránymutató tanácsait (László János), vannak kik együtt indultak, ha más irányból és más irányba vitte is őket a sors (David Beeri), s vannak vele érett alkotóként találkozók, s együtt érlelődők (Joseph Kadar) és számtalan más színezetű, lelkületű kapcsolatok … Egy igazi, nemes férfibarátság például, mely valóban elkísér a sírig (Győri László szobrászművészé; ő készítette többek között Rácz György kopjafáját és tervezte emlékházát). Mindannyian, kiállítók és szervezők hálásak lehetünk a sorsnak Gyuriért. Jó volt Szoboszlóra menni, míg élt. Jó volt elüldögélni kemencéje mellett. Vagy csak egyszerűen nézni csupa ideg ujjait, melyekkel megmintázta az ő sajátos kozmoszát: a fájdalmat, mely széttöri Földanya testét; a hősi küzdelmet, mely megállítani igyekszik a töréseket, hasadásokat, repedéseket; a bölcs, sztoikus szemlélődést, mely el tudja fogadni aminek meg kell történnie. Köszönjük!
Köszönjük ezzel a kiállítással is, mely bizonyára jövőre, ugyanitt, újra megvalósul. Köszönjük a Kovács Máté Városi Művelődési Háznak, a Rácz György Baráti Kör vezetőinek (Piroska Mihály, Kátainé Horváth Mária) és Gyuri szarvasi rokonainak e lelkünknek kivételesen kedves emlékű művész életművének ápolását. (A kiállítás 2010. július 15-ig tekinthető meg.)
Alább legkedvesebb képzőművészeimről olvashatók gondolatok. Elsőnek – a képek sorrendjében – Győri László szobrászművészről, Szabó Antónia képzőművészről és Bobonkáné Papp Antónia és tanítványai munkáiról.
Győri László szobrászművészt Bodó Károly festőművész kiállításának megnyitóján ismertem meg, 1995-ben. Ezt követően nagyon sok alkalommal nyithattam meg az ő kiállításait is Debrecen és vidéke több Galériájában, illetve írtam munkáiról lapokba és katalógusaiba. Részleteket másolok ide, hogy a weboldal látogatója is megismerje Magyarország egyik legremekebb emberét és szobrászát.
„A REND SZÓLJON BELŐLEM…”
A 60 éves Győri László szobrászművész alkotói pályájáról és újabb munkáiról
2004 októberének 2. felében láthatta a debreceni közönség a Mű-Terem Galériában a művész GENEZIS címmel megrendezett kiállítását. Előtte Hajdúszoboszló adott otthont a szobroknak s a szintén 60 éves pályatárs, Rácz György festőművész kép-plasztikáinak. Ott is –Tilles Béla festőművész gondolatait hallgatva s a közönség értő reagálását látva – örömünk teljesedhetett: -„Milyen sokan vagyunk, kik felbolydult korunkban is igazi rendre vágyunk, s különböző formanyelvű alkotásainkkal is az Egyetlen örök titkait kutatjuk!” Ennek a kutatóútnak példája, egyik „állomása” Győri lászló szobrászi pályája. Reméljük, a Mű-Terem Galéria után a tervezett vidéki kiállításokon is sokan szembesülhetnek az „Egy csodáit” sajátos formanyelven megközelítő alkotásaival. Írásunk rövid kalauz a pálya ismeretéhez, s egyben tisztelgés a 60 éves művész előtt.
Győri László szobrászművészi pályája az 1960-as években indult. Mint építész-tervező, akkor elsősorban fémdomdorműveket, majd fekete és fehér rétegelt műanyag kompozíciókat készített. Ezek legszebb darabjai köszöntik ma is a tárlatlátogatót kiállításain; mintegy megközelíthetőséget, „kaput” idézvén. „Ők” a Fény-anya és a Fény-atya. Ősi Fény-misztériumaink őrzői.
Majd folyamatosan megváltozott Győri László viszonya az anyaghoz. Erről így vallott egy 1997-ben vele készített riportomban: „A végletekig letisztult formákban valami hiányt éreztem. Egy másfajta Rend vonzott. Fával kezdtem dolgozni. A dió, a vadcseresznye nagyon szép, nemes anyag. Egyszerre jelenti számomra az erőt és lágyságot. Belőlük formáltam Életfáimat, Keresztjeimet. Fontosak számomra, jelentős lépcsők.” Ezen „állomás” jelentőségét hagsúlyozza Győri lászló azzal is, hogy jelen kiállításain is elhelyezi e korszaka legszebb alkotásait. Ilyenek pl. a Nap, Hold, Víz (Duna) hármasa, az Ég köldöke, Föld köldöke című kör-kerék formára komponált szobrok. Hatásuk ma is lenyűgöző. Befogadói-műértői véleményt idézünk a szobrok ránk gyakorolt hatásáról: „ Győri László keresztjén egy kört látunk. Számomra hasonló ez egy kapuhoz. Ezen keresztül nézem a Nap című alkotást. Fokozatosan válik láthatóvá számomra egy lényeges üzenet: ez az ember belső Nap-kapuja, a középpont, a teljesen más világba vezető ajtó”.
A középpont kutatása és fellelése Győri László művészi pályájának egyik alap-indítéka s így kompozícióinak egyik szervező eleme. A másik a felfelé tekintés, a szárnyalás lelki, szellemi magaslatokba – a „nagy –Nyíl” útján, a Csillagok útján. Erről tanúskodnak vertikálisan szerkesztett művei, jelen kiállításain is szereplő életfái; pl. az Életek fája, mely az ősi kultúránkban oly jól ismert beavatás létrája, lajtorjája: maga az Ember, az ember életének útja és legvalóságosabb célja. Győri László ugyanis tudatos tisztelője és követője példaadó, minket felnevelő, szerves műveltségünknek. Ezért is fogalmazhatta 2000-ben egy írásában oly szépen róla Makoldi Sándor festőművész: „Munkásságával belépett azok sorába, akik megmutatják, hogy rangos, központi a szerepe a mai magyar alkotóknak – és akik e közepet veszik célba akár keletről, akár nyugatról, azoknak ajánlatos maguknak hidat építeniük Felénk s e Cél felé.” Győri László újabb, fából remekelt szobrai közül ajánljuk SZÍV-es megtekintésre az égi vadászról, Nimród-ról készített művét és a kozmikus iker-erőket idéző Hunor és Magor alkotásokat.
Újabb kiállításainak a szobrászművész – ki 1981-től a Művészeti Alap, 1992-től a Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége valamint a Magyar Szobrászok Társasága tagja – a Genezis címet adta. Példázza ezzel törekvését: munkái segítségével közeledni és másokat is közelebb segíteni a Teremtő Egy megértéséhez. E nemes szándék ölt alakot 5 ragyogó tisztaságúra csiszolt, kör-kerék formájú, plexiből készült plasztikáján. Győri László nem sajnálta a fáradságot, a kemény fizikai „harcot” az anyaggal, hogy munkái anyagszerűségükben is a gondolat iránti szeretetről tanúskodjanak. A fényeket begyűjtő és szétárasztó művek a teremtő folyamatot írják le szobrászi megfogalmazásban. Az egyetlen folyamatot, melyet az embernek élete során érdemes „kikutatni”. Ez Győri László művészetének nagy értéke: ösztönöz, emel s nem lesújt, és nem a rög felé húz. Genezis-sorozat-ához kis füzetnyi leírás is társul, melyből tudhatjuk: Győri László egy Genezis-park, Életpark modellezését alkotta meg e plasztikákban. Vajon hol, kik építik majd meg e ragyogóan tiszta életparkot? Talán épp Debrecen városa!? S ha nem, még mindig megmarad a művész számára a legszebb lehetőség; föépítni mindezt Önnön Mag- ában.
Szívbéli kívánságunkhoz a Védákból ismert ősöket idézzük: „A rend szóljon belőlem, az igazság szóljon belőlem! Engem ez megsegítsen, segítse meg a szólót!” Budaházy Éva
szerkesztés folyamatban…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!